Szerző: Håkan Nesser
Cím: A Borkmann-elv (Borkmanns Punkt)
Fordító: Péteri Vanda
Kiadó: Animus Kiadó
Oldalszám: 272

SPOILERMENTES ÍRÁS!

Håkan Nesserrel, annak ellenére, hogy korábban már jelentek magyarul könyvei, csak idén ismerkedtem meg tüzetesebben, amikor is az Animus Kiadó a szerző Magyarországra látogatása kapcsán újra megjelentette a Van Veeteren-sorozat első két kötetét. Az első rész (A gonosz arcai) elnyerte a tetszésemet, így már ideje volt kézbe vennem a folytatást is, ami lassan fél éve várt elolvasásra.

Van Veeteren főfelügyelő egy tengerparti városkában tölti nyaralását, amikor is Kaalbringen lakóit egy újabb tragédia rázza meg. A nyár elején elkövetett szörnyű gyilkosság után - amelynek áldozata egy drogdíler volt - újból lesújtott a Baltás Gyilkosnak titulált őrült keze: egy neves ingatlanvállalkozó lelte halálát, szinte azonos módon. A helyi nyomozó hatóság és főleg a nyomozással megbízott nyugdíjazás előtt álló rendőrfőnök Van Veeteren segítségét kéri. Az idő egyre sürget, ugyanis nem sokkal később egy újabb áldozatra bukkannak, a nyomok pedig sehová nem vezetnek.

A sorozat második kötete egy évvel később, 1994-ben íródott, az idő pedig - szemben az előző résszel - meg is látszik ezen a művön. Talán leginkább a régi Albatrosz-kötetekhez tudnám hasonlítani, hangulatilag jobban odaillőnek találom, semmint a skandináv krimik közé. (Persze, mivel svéd regényről, ezen besorolás is megállja helyét, de nekem hiányzott az a társadalmi kritika, ami az északi népek műveit jellemzi.)

A megoldásra váró ügy szerintem nem volt annyira érdekfeszítő, mint az első köteté, de ugyanakkor unalmasnak sem mondanám (szemben néhány más kritikával). Igazából egy átlagos krimit kapunk, szokványos bűncselekménnyel, esettel: a nyugodt kisváros életét felbolygatja egy sorozatgyilkos. Ezzel természetesen nincs is semmi baj, élvezetes tud ez lenni a maga nemében, ahogy az is. Maga a nyomozás és így a történet nagyon jól indul: kapunk jó pár gyanúsítottat, az áldozatok között látszólag semmi kapcsolat így az olvasó együtt izgul a rendőrséggel, mikor akadhat egy újabb nyomra.

A történet azonban kicsivel a kötet fele után megakad, és unalmassá válik: az összes lehetséges gyanúsítottat kihallgatták a nyomozás kis léptekben halad, a nagy fordulat (az egyik szereplő hirtelen eltűnése) pedig kevésbé sikerült izgalmasra. Így kb 60-80 oldalt végig kell "szenvednie" az olvasónak, mire fény derül a gyilkos személyére, ami viszont eléggé üt. Csak kár, hogy addigra már elveszíti az olvasó az érdeklődését a könyv és az eset iránt.

Ezt leszámítva Nesser remekül felépítette a regényt. A gyilkosságok részleteit, a tanúk és a terheltek vallomásait többször megismétli, ezáltal adva meg az olvasónak a lehetőséget arra, hogy saját maguk jöjjenek rá a megoldásra (biztos vagyok benne, hogy nem fognak). Továbbá végig nagy szerepet kap a történetben a logika (erre utal a cím is, mely elv szerint van egy pont, amikor a nyomozók már megkaptak minden adatot, csupán rajtuk múlik, mikorra tudnak rájönni a megoldásra), ezt hangsúlyozva Van Veeteren és Bausen rendőrfőnök minden este sakkoznak, ezáltal tartva karban az agytekervényeiket.

Szóval ez a regény jóval gyengébbre sikeredett, mint az első kötet (viszont a borítója sokkal szebb - bár ez sovány vigasz), ennek ellenére, remélem, jövőre megjelenik a folytatás, kíváncsi vagyok, milyen kalandokba keveredik még a főfelügyelő.

Értékelés: 10/7

A szerző eddig megjelent regényei:

A gonosz arcai
A Borkmann-elv
A visszatérés
Nő anyajeggyel
A felügyelő és a csend
Az utolsó csepp