Szerző: Neil Gaiman
Cím: Sandman 4. - Párák évszaka (Sandman - Season of Mists)
Fordító: Totth Benedek
Kiadó: Cartaphilus Kiadó
Oldalszám: 216

SPOILERMENTES ÍRÁS!

A Párák évszaka névre hallgató Sandman-kötet a negyedik a sorban, így a sorozat rajongói már felkészülhettek lélekben arra, hogy ismét egy fantasztikus történetfüzért fognak kézhez kapni. A különleges és lírai cím - amely eleinte Ködök évszaka néven futott, ahogyan ez kiderült a harmadik kötetből - Keats egyik verse (Az őszhöz) nyomán keletkezett, melyet Tóth Árpád fordításában olvashatunk magyarul - ezt meg a jegyzetekből tudjuk meg. 

A kötet elején a Végtelenek családi gyűlést tartanak, ahová egyedül Pusztítás nem érkezik meg, aki egykoron lemondott birodalmáról. A testvérek szembesítik Álmot egy korábbi tettével, amellyel arra kárhoztatta Nadát, hogy a Pokol rabságában éljen az örökkévalóságig. Az Álmok Fejedelme éppen ezért úgy határoz, hogy feloldozza egykori szerelmét, és kiszabadítja, ezért üzenetet küld Lucifer Hajnalcsillagnak, hogy tisztességes feltételekkel kívánja átlépni a Pokol tornácát. Az alvilág ura azonban nem kíván hadakozni, így a holtakat szabadon bocsátja, a Pokol kulcsát pedig Álomnak ajándékozza, ezáltal az elkárhozott lelkek birodalmának urává teszi. Idővel megjelennek a különböző mitológiák istenei, és megkezdődik a versengés a kulcsért. 

Korábban olvastam egy-két negatív hangvételű írást rajongóktól, miszerint ez a kötet jóval gyengébbre sikeredett, mint az előző három. Emiatt egy kicsit félve is kezdtem bele a Párák évszakába, de már rögtön az elején világossá vált számomra, hogy nem fogok csalódni a történetben. Sőt, Gaiman ezzel a kötettel érte el nálam, hogy igazi Sandman-fanatikussá váljak. Egész egyszerűen annyit tudok mondani, hogy eszméletlen ez a fickó: úgy csavarja a szálakat, hogy az olvasó egy percre sem tud elszakadni a történettől, ha a könyv nincs is a kezében, akkor is a folytatáson töri a fejét.

A Párák évszaka nyolc füzetet tartalmaz (21-28. szám), ezek időrendben követik egymást, egy nagy egységet alkotnak. Ez alól kivétel a 4. epizód (25. szám), mely a holtak kiszabadulásának következményeit mutatja be, itt egy kis időre megszakad a főszál, de utána szépen visszakanyarodunk Álom és a többi istenség világához. 

Engem már rögtön az elején megnyert magának a kötet azzal, hogy majdnem az összes Végtelent láthattuk. (Ugyan a korábbi füzetekben nagy részük felbukkant, de Álmon, Halálon és Vágyon kívül másokat nem ismerhettünk meg tüzetesebben.) A szokásos három az egyben motívum már a Prológusban megjelenik, kíváncsi vagyok, milyen formában és helyzetben számíthatunk még a három gráciára a történet folyamán. Bár a kiadó azt írja, hogy mindegyik kötet önmagában is élvezhető, ezt a részt igazán csak az érti, aki a korábbi számokat is olvasta. Rengeteg utalást kapunk Choronzon és Álom harcára, amelyre a Prelűdök és noktürnökben került sor, Nada története egy teljes számot kapott A babaházban, az istenek egy részét (főleg a tündéreket) pedig az Álomország lapjain ismerhettük meg. Ezen kívül olyan régi ismerősöket köszönthetünk, mint Mátyás, a holló, Káin és Ábel, Hippolyta és Hector, valamint egy könyv gerincén feltűnik a Kalliopét egykor foglyul ejtő Erasmus Fry is. 

A történet felidézte bennem a szerző egyik legismertebb regényét, az Amerikai isteneket, ugyanis ott is fontos szerepet játszottak a különböző népek, vallások istenségei. Jó volt őket egy helyen látni, ráadásul mindannyiuk tudott meglepetéssel szolgálni. Dicséret illeti a rajzolókat is, egyes démonokat hihetetlenül jól sikerült ábrázolniuk, egyes jeleneteknél futkosott a hátamon a hideg. A sztori most sem szűkölködik váratlan fordulatokban, szinte minden fejezetre jut kettő-három olyan esemény, amelyre az olvasó abszolút nem számít, és amelyek teljesen más irányba terelik a történet folyását. Épp emiatt vált kedvencemmé ez a rész: soha nem tudtam, mivel fog meglepni Gaiman, milyen őrültséget fog éppen kitalálni (mert elmebeteg ötletekben most sincs hiány). Emellett pár filozófiai kérdést is felvet a halál, illetve a Menny-Pokol kérdésével kapcsolatban, amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy elgondolkoztassák az olvasókat a bűn és büntetés jogosságáról. 

Mindent egybevetve engem Gaiman kilóra megvett ezzel a történettel, azt viszont nem tudom, hogyan fogom tudni kivárni, míg az ötödik kötet megjelenik, amely a jelek szerint leghamarabb csak 2014-ben várható. Addig marad az újraolvasás.

Értékelés: 10/10