Szerző: Jo Nesbø
Cím: Vér a havon (Blod på snø)
Fordító: Petrikovics Edit
Kiadó: Animus Kiadó
Oldalszám: 192

SPOILERMENTES KRITIKA!

Jo Nesbø tizenharmadik, felnőtteknek szóló regényét alig egy hónappal a norvég megjelenés után, a Könyvfesztivál alkalmából adta ki a skandináv krimik hazai képviselője, az Animus Kiadó. A szerzőt ma már senkinek nem kell bemutatni: tíz kötetből álló Harry Hole-sorozatával, valamint az eddig négy részes Doktor Poktor pukiporával sikerült nevet szereznie a legkisebbektől kezdve a nyugdíjas korosztályig. A népszerűsége nem véletlen: akármilyen történetbe is fog bele, mindig megcsillogtatja határtalan fantáziáját, vagy ha úgy jobban tetszik, beteg és elborult elméjét.

A Vér a havon főhőse, Olav saját bevallása szerint is csupán egyetlen dologhoz ért: a bérgyilkossághoz. Próbálkozott ő lányok futtatásával (de a szép nők hamar rabul ejtik, így nem tudná bántani őket), drogkereskedéssel (a matematika nem az erőssége) és egyéb alvilági dolgokkal, de végül mind kudarcba fulladt. Magánya sötétjében csupán egyetlen fény létezik: a sánta, siketnéma bolti eladó, Maria. Egy nap munkaadója különös feladattal bízza meg Olavot: meg kell ölnie hűtlen feleségét. Ám amikor a férfi megpillantja a nőt a szeretőjével, egyből megsajnálja, és gyengéd érzelmeket kezd táplálni iránta. Így végül inkább a szeretővel végez, aki azonban főnöke egyetlen fia. Innentől kezdve megindul a gyilkos hajsza, az alvilág erői összecsapnak, és már ő maga sem tudja, kiben bízhat.

Ami elsőre szemet szúr az olvasónak, hogy a kötet vastagsága merőben eltér a szerző más műveiétől. Való igaz, a 190 oldal már önmagában is kevésnek tűnik, azonban itt picikét a kiadó is csalt, hiszen a megszokottnál nagyobb betűméretet és sortávolságot kapjuk. (Ellenben a borító gyönyörű!) A történet tehát nem mondható hosszúnak, én konkrétan a kicsivel több, mint kétórás vonatút alatt olvastam el, miközben a Nesbø-dedikálásra tartottam.

A szerző legutóbbi könyvének (A nagy aranyrablás) kritikájánál már kifejtettem, hogy mennyire elképesztően tehetséges Nesbø. Szinte minden kötetével meg tudja lepni az olvasót, egy újabb oldalát mutatja meg, arra pedig nagyon kevesen képesek, hogy egy adott sorozaton belül is feszegessék a műfaji határokat. A recenziót azzal zártam, hogy ezek után számomra már mindegy mit, csak írjon, az rossz nem lehet. A jövőben azért óvatosabban teszek ilyen kijelentést.

Mert a helyzet az, hogy nekem ez most nem igazán jött be. Ha egy népszerű szerzőnek új könyve jelenik meg, igyekszem nem beleesni abba a csapdába, hogy a korábbi regényeihez hasonlítsam – habár ezt magamban szétválasztani nagyon nehéz. Így most sem egy újabb Harry Hole-történetet vártam, de ebből a kötetből nekem mégis hiányoztak Nesbø stílusjegyei. A regény műfaját tekintve leginkább lélektani regény, ennek megfelelően a cselekmény sem annyira pergős, nagyobb fordulatot ne várjunk. A szerző próbálkozott a történet végén egy-két csattanóval, de ezek már messziről kiszagolhatóak voltak, így kevésbé ütöttek is.

Ezzel azonban nem akarom elvenni más olvasók kedvét, ugyanis a maga nemében biztosan igazi gyöngyszem
 ez a regény, csupán az van, hogy nekem az ilyen típusú történetek nem jönnek be. Leginkább Georges Simenon kemény regényeihez tudnám hasonlítani, amelyek sokat foglalkoznak a főhős lelki világával, a cselekményt filozofikus gondolatok szakítják meg (már-már szépirodalmi stílusban). Nincs ez másként Nesbø-nél sem. Alaposan megismerjük Olavot, remekül megalkotott karakter. Munkáját tekintve bérgyilkos, azonban mégis vannak érzései, melyek jóformán gyermekinek tekinthetőek. Lelkileg roppant sérült személyről van szó, aki valóban képtelen bármiféle munkát elvégezni, az egyetlen örömet az életében az olvasás okozza, amelytől még diszlexiája sem tudja elvenni a kedvét. Mariát, a fentebb említett boltoslányt is titkon, némán figyeli, időnként követi a metróban, hogy vigyázzon rá a hazafelé tartó úton, ám ennél tovább nem mer menni. Megrendítő múltja is fokozatosan tárul fel az olvasó előtt, tanúi lehetünk az első gyilkosságának is, amelynek oka mélyen elgondolkodtatja az embert.

Szóval önmagában nem rossz ez a noir filmek hangulatát idéző regény, de nem is éreztem azt, amit a szerző korábbi írásainál, hogy mennyire zseniális és beteg elme is ez a Nesbø. Azonban mindenképpen dicséretes, hogy a könyv teljes bevételét az író az általa alapított Harry Hole Alapítványnak adományozza, amely a harmadik világbeli gyerekek írástudatlanságának felszámolásáért küzd.

Értékelés: 10/7