A világ legrosszabb gyerekei 2.

covers_532983.jpgSzerző: David Walliams
Cím: A világ legrosszabb gyerekei 2. (The World's Worst Children 2.)
Fordító: Vereckei Andrea
Kiadó: Kolibri Kiadó
Oldalszám: 288

SPOILERMENTES ÍRÁS!

David Walliams, Nagy-Britannia egyik legnépszerűbb kortárs gyermekkönyv-szerzője a tavalyi évben ünnepelte írói munkásságának 10. évfordulóját, ennek alkalmából jelentette meg itthon a Kolibri Kiadó A világ legrosszabb gyerekei című, mondhatni rendhagyó kötetet, amely ezúttal a kisebbeket célozta meg. Idén tavasszal pedig megjelent a folytatás, és ha minden igaz, nem kell sokat várni a harmadik, „trilógia-záró” kötetre sem.

A kötetben ismét 10 különböző történetet olvashatunk, tíz nagyon rosszcsont gyerekről, akik a legkülönfélébb gonoszságokat és gusztustalanságokat találják ki. Ott van például Finnyás Fajsz, aki édességen kívül semmi mást nem hajlandó enni, míg nem egy nap a zöldségek és a gyümölcsök fellázadnak és bosszút állnak rajta. Vagy Lusta Ádi, aki sosem írja meg a házi feladatot, egy este azonban meglátogatja őt a történelem öt leggonoszabb kísértete. És persze ne feledkezzük meg Borzadály Hildegárdról sem, aki imádja a férgeket és azokkal ijesztegetni társait.

David Walliamsnak 2008 óta összesen tizenkettő ifjúsági regénye jelent meg (ezekből nyolc érhető el magyar nyelven, ősszel pedig érkezik a legújabb Rosszfiúk címmel), valamint 2016-ban látott napvilágot a kezdő olvasóknak szóló A világ legrosszabb gyerekei-sorozat első kötete, amelyet azóta további kettő követett, illetve ennek közvetlen „folytatása” A világ legrosszabb tanárai című kötet. A korosztály-váltást jelzi, hogy az eddigiektől eltérően, ezek a kötetek nagyobb méretben, keményfedeles kiadásban, színes illusztrációkkal kerülnek a boltokba. A betűméret is jobban igazodik a kezdő olvasók igényeihez, összességében tehát ismét egy igényes kiadást köszönhetünk a Kolibri Kiadónak.

A világ legrosszabb gyerekei 2. nekem kicsit jobban is tetszett, mint az első kötet, mintha kevesebb gusztustalanság kapott volna be helyet. (De az is lehet, hogy már fel voltam készülve mindenre, így nem ért váratlan meglepetés.) Ha csak rögtön az első mesét nézzük, amelyben egy gyerek mindent felfal, ami csak az útjába kerül, elsőre talán lesokkolódunk, de idézzük csak fel a magyar népmesékből A kis gömböc történetét, és máris más szemszögből tekintünk erre a mesére is. A sztorik mindegyik eltúlzott, éles karikatúrája a mai gyerekeknek, ugyanakkor egy-két szereplőben könnyen magunkra, barátainkra vagy társainkra ismerhetünk (jobb esetben csak az utóbbi játszik.) Mindegyik mesének megvan a maga tanulsága, némelyik nem is annyira szájbarágós, így kimondottan alkalmasak arra, hogy a fel- vagy elolvasás után elbeszélgessünk a gyermekkel a mondanivalóról, aki nem mellesleg feltehetőleg remekül fog szórakozni a történet abszurd fordulatain. (Abból kiindulva, hogy én felnőttként is élveztem azokat.)

Walliams tehát továbbra is hozza a formáját, így most már lassan csak annyit mondok, mindegy, hogy mit (ifjúsági regényt vagy gyerekmesét), csak írjon!

Értékelés: 10/9

A szerző magyarul megjelent regényei:

Köténycsel
Büdöss úr

Milliárdos fiú
Gengszter nagyi
Patkányburger
Démoni doki
A nagy szökés
Az éjféli banda
A világ legrosszabb gyerekei