Doppler, az utak királya
Szerző: Erlend Loe
Cím: Doppler, az utak királya (Volvo Lastvagnar)
Fordító: Lőrincz Balázs Bendegúz
Kiadó: Scolar Kiadó
Oldalszám: 240
SPOILERMENTES ÍRÁS!
Én, aki ezt a bejegyzést most írom, egy többnapos és cseppet sem érdekfeszítő továbbképzésen vettem részt, amely végül odáig fajult, hogy nagy unalmamban és végső elkeseredésemben elővettem ezt a könyvet és olvasni kezdtem. Aztán meg alig bírtam visszafogni a nevetésemet, mert ha lehet, Loe még több öniróniával dolgozik, mint az első kötetben, még több abszurd karaktert kapunk. A sorozat második, önállóan is élvezhető része a Doppler, az utak királya címet viseli.
Doppler, aki az egyre nagyobb jávorszarvassal és fiával egyre közeledik a határhoz, hogy végleg maga mögött hagyja a norvég anyaföldet, különös emberekkel ismerkedik meg. Első éjjel egy idős asszonynál száll meg, Maj Brittnél, aki természetesen rögtön bepróbálkozik hősünknél egy laza kis numerával, de miután ez nem jön össze, spanglival kínálja meg. Az öregasszony – akit egyébként férje halála után a bíróság eltiltott a hullámos papagájoktól, miután megnyeste a csőrüket –, szomszédságában pedig egy nem kevésbé különös szerzet él: Von Borring, az egykori cserkész és önjelölt ornitológus, aki élete nagy részében az éjszakáit a szabad ég alatt töltötte. A két szomszéd hosszú évtizedek óta ki nem állhatja egymást, Doppler így egy újabb véresen komoly(talan) háború kellős közepén találja magát