Megjelenésre várva - 2021. április

Újabb hónapfordulóhoz érkeztük, megérkezett április és vele együtt a tavasz - legalábbis jelenleg úgy tűnik, hogy innentől beköszöntött a szép idő. Sajnos azonban a koronavírus továbbra is köztünk van és tombol, ami nem csak a szabadban tartózkodásra és a kirándulásokra nyomja rá a bélyegét, hanem a könyvmegjelenésekre is. Az előző Megjelenésre várva rovatba három olyan könyvet is sikerült akkor beválogatni, amelynek a megjelenése eltolódott: a Tízezer ajtó április 13-án, A könyvkötő április 30-án, a Batman: A Fehér Lovag átka szintén április második felében érkezik majd. Éppen ezért egyelőre a mostani cikkben szereplő megjelenési dátumokat is tessék fenntartással és türelemmel kezelni - higgyétek el, hogy a kiadóknak sem jó, hogy halasztani kell. Valamint, ismételten csak annyit tudok kérni tőletek én is, hogy ha tehetitek, közvetlenül tőlük vásároljatok, hiszen így közvetlenül és azonnal hozzájuk fut be a könyv ára, ezzel is segíthettek életben tartani őket. 

a_hableany_halala.jpgA. J. Kazinski - Thomas Rydahl: A hableány halála

Az A. J. Kazinski név - amely két szerzőt: Anders Rønnow Klarlundot és Jacob Weinreichet takar - sokak számára ismerős lehet, hiszen olyan skandináv krimiket köszönhetünk neki(k), mint Az utolsó igaz ember, az Álom és halál vagy a Szent szövetség, valamint Anna Ekberg néven is jelentek meg regényeik (Bomlás, Kétség). Hozzájuk szegődött írótársul Thomas Rydahl, így született meg az április első napján érkező A hableány halála című krimi, amely közel 200 évvel ezelőtt, 1834-ben játszódik, főhőse pedig nem más, mint a világhírre áhítozó, különc Hans Christian Andersen, aki a történet kezdetén tér haza külföldi útjáról, ám nem fogadják tárt karokkal. Nem elég, hogy művei sem a kritikusok, sem a közönség körében nem aratnak tetszést, még azzal is gyanúsítják, hogy brutálisan meggyilkolt egy utcalányt. Ha nem akar búcsút inteni a fejének, neki kell felderítenie az ügyet. Nagy nehézségek árán sikerül megnyernie magának az áldozat húgát, aki korábban szentül meg volt győződve a bűnösségéről, és együtt erednek a kíméletlen gonosztevő nyomába. Úgy tűnik, a gyilkos beteges érdeklődést táplál a női test iránt, és a vérszomja határtalan…
Animus Kiadó, ford.: Sulyok Viktória, 400 oldal, megjelenés: április 1. 

Rudyard Kipling: A dzsungel első könyve / A dzsungel második könyveid22-325036.jpg

A Helikon Zsebkönyvek sorozatnak éppen a napokban jelent meg a 100. kötete (Weöres Sándor: Füves könyv), áprilisban pedig máris két új regénnyel bővülhet a házi könyvtár. Pontosabban eggyel, hiszen Rudyard Kipling A dzsungel könyve című könyve - bár valóban két nagyobb, jól elkülöníthető részből áll - minden kiadásban egyben jelent meg. A Helikon Kiadó ezzel új fejezetet nyit a sorozat életében, hiszen ezek után akár hosszabb lélegzetvételű művek is megjelenhetnek, akár több kötetben. Kipling nem A dzsungel könyve miatt kapta meg 1907-ben - az első angol nyelvű íróként - az irodalmi Nobel-díjat, de bő 150 évvel a szerző születése után nyugodtan kijelenthető, hogy - a Ha... című vers mellett - ez a novellagyűjtemény a legismertebb műve. A gyerekeket, akik először olvassák a Maugliról, a szioníi farkasfalkáról és az indiai dzsungel többi lakójáról szóló elbeszéléseket, elbűvölik az izgalmas, kalandos történetek; aztán később azok, akik felnőttként újra kézbe veszik A dzsungel könyvét, rádöbbennek, hogy micsoda mélységek rejlenek ezekben az oly egyszerűnek tűnő novellákban. Kipling e művét számtalan formában feldolgozták, több film és rajzfilm, de még musical is készült belőle - ez is mutatja, hogy időtálló remekműről van szó. A jelen kétkötetes kiadásban a novellák az eredeti sorrendben olvashatók új, a korábbiaknál pontosabb fordításban. A zsebkönyvváltozat a 2016-ban megjelent Helikon-kötet alapján készült.
Helikon Kiadó, ford.: Greskovits Endre, Horváth Viktor, 204 oldal, megjelenés: április 7. (1. kötet), 248 oldal, megjelenés: április 17. (2. kötet)

nagy_folyok_haragja.jpgSchmal Róza: Nagy folyók haragja 

A Kolibri Kiadó idén áprilisban egy új magyar szerzőt hoz el az olvasóknak Schmal Róza személyében. A Nagy folyók haragja - A Ladann könyve egy fantasy-trilógia első kötete, amely a maga közel 550 oldalával igen tartalmas olvasmánynak ígérkezik. A ​Ladann folyó völgyében egy ideje béke uralkodik, ám a felszín alatt évtizedes ellentétek, hatalomvágy és bosszúszomj szövi át a mindennapokat. Ráadásul a déli falvakban rejtélyes halálesetek történnek, a híres és gazdag hajóépítő város folyómedréből pedig eltűnik a víz. Az egy évszázada száműzött őslakosok – a hurrogónok – titokzatos építkezései is egyre nagyobb aggodalommal töltik el az uralkodót. Vajon hány családot dönthet nyomorba egy királyné személyes tragédiája? És mi igaz a balladákból, amelyek makacsul őrzik a reményt, hogy a Véres Sziklák Éjszakáján nem halt meg a királyhoz hű Lasnarog család minden sarja? A kérdések egyre csak gyűlnek, és a bizonytalanság komor fellegként borul a birodalomra…
Kolibri Kiadó, 544 oldal, megjelenés: április 9. 

James Patterson - J. D. Barker: A madártollas gyilkosságoka_madartollas_gyilkossagok_borito_300dpi.jpg

Az első olvasmányom Barkertől a Szíve helyén sötétség volt, amelyet nem sokkal később követett is a Dacre Strokerrel közösen írt Dracul. A szerző a hazánkban is igen kedvelt A negyedik majom-trilógiával egy új dimenzióját teremtette meg a modern kori kriminek; nem csak egy olyan sorozatgyilkos figuráját hozta létre, amilyet eddig nem láttunk, de remek ízléssel és arányokkal vegyítette a műfaj klasszikus elemeit az új elgondolásokkal. A könyvek világszerte hatalmas sikert arattak, és a kritikai elismerés sem maradt el. Szerzőtársául most James Patterson, a világ egyik legnépszerűbb szerzője szegődött, akit felkérte Barkert egy közös thriller megírására. A madártollas gyilkosságok fogadtatása minden előzetes várakozást túlszárnyalt, így a páros már dolgozik a következő közös regényen (amelynek kiadása szerepel az Agave Kiadó tervei között), és a könyv megfilmesítése is szóba került. Michael és Megan Fitzgerald örökbe fogadott testvérekként borzalmas közös múlton osztoznak és csak egymásban bízhatnak. A nevelőszüleik híres intellektusok, egy kiváló diplomával rendelkező pszichológus és egy elismert pszichiáter, akik sajátságos kísérleti környezetben nevelték fel fogadott gyerekeiket, ami bár megóvta őket a világ kegyetlen realitásától, ugyanakkor sötét titkokat is kényszerített rájuk. Los Angelesben Garrett Dobbs nyomozó és Jessica Gimble FBI-ügynök egyesített erővel dolgozik egy gyilkossági ügyön. Találnak is egy gyanúsítottat, és letartóztatják, de ekkor valaki elkövet egy ugyanolyan gyilkosságot. Majd még egyet. Aztán már nemcsak Los Angelesben, hanem az ország különböző részein. A nyomozók felfigyelnek a négytagú Fitzgerald családra: lehet közük a gyilkosságokhoz?
Agave Könyvek, ford.: Bosnyák Edit, 512 oldal, megjelenés: április 13. 

a_halalos_x.jpgStefan Ahnhem: A halálos X 

Stefan Ahnhem azon skandináv krimiszerzők közé tartozik, aki, mondhatni, jött, látott és győzött. 2017-ben debütált hazánkban a Fabian Risk-sorozat első kötetével (A fantom), azóta pedig évről évre elkápráztat minket is egy-egy jó bűnügyi regénnyel. Az április közepén érkező A halálos X a sorozat ötödik része, és ezzel utol is érjük az eredeti kiadást. Egy kora nyári este egy gumicsónak fut ki a Helsingborg melletti kikötőből, benne egy férfi, a hátán keresztbe vetett kard. A kocka világosan tudtára adta, mi a küldetése: valakinek meg kell halnia. Fabian Risk nyomozó és csapata az utóbbi hetekben jó néhány gyilkossági ügyön dolgoztak párhuzamosan, és többet meg is oldottak. Ám amikor újabb áldozatra bukkannak, be kell látniuk, hogy mindeddig tévúton jártak. Fabian, akit egyszerre köt le felesége visszahódítása, a per, amelyben a fia is érintett, és az egyik kollégája utáni nyomozás, rájön, hogy ezúttal nem a halálesetek közti hasonlóságokat kell keresniük, hanem éppen ellenkezőleg: a különbségeket. De vajon hogyan lehet elkapni valakit, akinek nem kell indíték az emberöléshez? Valakit, aki százféle módon gyilkol. Valakit, aki olyan játékot játszik, amelynek csak ő ismeri a szabályait.
Animus Kiadó, ford.: Erdődy Andrea, 432 oldal, megjelenés: április 13.

Guillaume Musso: Most!most.jpg

Guillaume Musso egyike azon szerzőknek, akinek minden friss megjelenését figyelemmel követem, és alig várom, hogy kézbe vehessem egy-egy új történetét. Szerencsére sokan vagyunk így Magyarországon (is), így a hazai kiadó évente két kötettel is megörvendezteti a rajongókat. Idén tavasszal egy régebbi írását jelentetik meg, Most! címmel. Lisa álma, hogy színésznő legyen, éppen ezért egy manhattani bárban dolgozik, hogy fizetni tudja művészeti tanulmányait. Egy este megismerkedik Arthur Costellóval, a fiatal orvossal. Azonnal érzik, hogy egy nyelvet beszélnek. Lisa bármire kész, hogy lenyűgözze a férfit, a város könyörtelen útvesztőjében mindent kockára tesz érte. Arthur azonban más, mint a többiek: hamarosan felfedi Lisa előtt a szörnyű titkot, ami szerelmük útjába áll: "Ami történik velem, felfoghatatlan, mégis igaz..." Egy újabb felkavaró pszichológiai thriller elképesztő csattanóval: mesteri feszültségadagolás, rendkívüli karakterábrázolás, szenzációs fordulatok, a történet - amely Hitchcockot, a szokatlan találkozások mesterét juttatja eszünkbe - egy pillanatra sem áll meg.
Park Kiadó, ford.: Sárközy Éva, 280 oldal, megjelenés: április 19.

alex_pavesi_nyolc_nyomozo_b1.jpgAlex Pavesi: Nyolc nyomozó

Az Agave Könyvek az idei évben minden eddiginél nagyobb hangsúlyt fektet a krimi- és thrillerregényekre, amelynek én személy szerint roppant mód örülök. A régi nagy nevek mellett (Georges Simenon, Blake Crouch, J. D. Barker) új szerzőket is bemutatnak, az egyik ilyen az eredetileg matematikus végzettséggel rendelkező Alex Pavesi, aki mielőtt író lett volna, szoftvermérnökként és könyvesbolti eladóként dolgozott. A Nyolc nyomozó az első regénye: a kötet a megjelenését követően komoly kritikai sikert aratott, húsz országba keltek el a fordítási jogai. A szerző azt kívánja bebizonyítani, hogy minden bűnügyi rejtély ugyanazon az egyszerű szabályrendszeren alapul: Kell, hogy legyen egy áldozat, egy tettes, egy gyanúsított és egy nyomozó. A többi csak játék ezekkel az összetevőkkel és lehetséges permutációikkal. A detektívtörténetek aranykorának idején Grant McAllister, a matematika professzora kidolgozza a bűnügyi rejtélyek matematikai szabályait, és hét saját maga által írt történettel illusztrálja elméletét. Harminc év elteltével A White-gyilkosságok címet viselő novelláskötet felkelti egy kiadó figyelmét, ezért Julia Hart, az éles eszű, rámenős szerkesztő a csendes mediterrán szigetre utazik, hogy találkozzon a visszavonultan élő Grant McAllisterrel. A kiadó szeretné új kiadásban megjelentetni a férfi kötetét, ezért Julia és Grant közösen nekilátnak a történetek szerkesztésének. Julia nemcsak a történetek mélyére akar leásni, hanem Grant múltjába is, aki mintha titkolna előle valamit. Azonban a Grant által írt történetek mindegyikében akadnak alig észrevehető következetlenségek, amelyek sehogyan sem stimmelnek. És amelyek egy valódi gyilkosságra, egy azóta is megoldatlan bűntényre utalnak. Ahhoz, hogy Julia kiderítse az igazságot, túl kell járnia Grant eszén.
Agave Könyvek, ford.: Orosz Anna, 288 oldal, megjelenés: április 20. 

Jozef Karika: A hasadék a_hasadek.jpg

A 2010-es években a skandináv krimiirodalom hazai nagykövetévé kétség kívül az Animus Kiadó vált, hiszen nekik köszönhetjük, hogy a műfaj legnagyobbjai Magyarországon is debütálhattak. Évente legalább 10-15 újabb művel színesítik a hazai palettát, de emellett előszeretettel kísérleteznek is. Tavaly ilyen volt például Mats Strandberg felnőttek számára is élvezetes YA-regénye, az Amíg élünk, most pedig egy szlovák thrillerrel jelentkeznekA hasadék című regény megszületésének körülményei is igazán különlegesek. A szerzőt egy korábbi misztikus thrillerének megjelenése után kereste meg egy férfi, aki elmesélt neki egy hátborzongató történetet, ami egy elhagyatott elmegyógyintézet széfjében talált dokumentumokkal veszi kezdetét. Jozef Karika lejegyezte az elbeszélést, annak számos adatát ellenőrizte, majd saját jegyzeteivel ellátva kötetbe rendezte – ebből született meg a hazánkban áprilisban megjelenő regény. A könyv lapjain kibontakozó tragikus és hajmeresztő eseménysor a világ elé tárja az egyik legnagyobb szlovákiai rejtélyt: az emberek megmagyarázhatatlan eltűnését a Tribecs-hegységben. Legenda lenne, szándékos hamisítás, vagy maga a kegyetlen valóság? Ezt a kérdést a lebilincselő rémtörténetet közreadó szerző is felteszi, az olvasóra bízva annak megválaszolását. A hasadék eredeti kiadása óriási visszhangot keltett, az utóbbi évtizedek legnépszerűbb szlovák regénye lett, és az irodalom határait túllépve popkulturális jelenséggé vált.
Animus Kiadó, ford.: Böszörményi Péter, 384 oldal, megjelenés: április 21.

covers_657642.jpgMichael Chabon: Fenegyerekek

Michael Chabon szép lassan házi szerzőnek számít a 21. Század Kiadónál, hiszen a most érkező Fenegyerekek rövid időn belül már a harmadik kötete lesz, amely megjelenik magyarul. Grady Tripp professzor élete nem fenékig tejföl: egy közepes színvonalú főiskolán tanít kreatív írást közepes színvonalú diákoknak, a saját következő könyvén viszont hét éve és kétezer oldal óta dolgozik, de még nem látja a végét. Ráadásul övön aluli és felüli csapások sorozzák: a különc, meleg irodalmi ügynöke a városba érkezik egy transzvesztitával; a felesége elhagyja; a szeretője terhes lesz; a legtehetségesebb tanítványa az öngyilkossággal kacérkodik; meghal egy kutya, egy kígyó és szinte minden remény. A Kavalier és Clay bámulatos kalandjai című Pulitzer-díjas alkotás szerzőjének regénye olyan, akár egy hallucinogén utazás, gyorsan pergő, színes jelenetek kavalkádja, amelyek közt éppúgy akad komikus, mint drámai, és épp a megfelelő arányban. Az eredetileg 1995-ben megjelent könyvből mozifilm is készült Michael Douglas, Frances McDormand és Robert Downey Jr. főszereplésével.
21. Század Kiadó, ford. Pék Zoltán, kb. 368 oldal, megjelenés április 23.

covers_660381.jpgJuhász Gergely: Ütközés 2. - Nincs holnap

Juhász Gergely debütáló regénye számomra a megjelenése évének egyik legnagyobb meglepetése volt (ráadásul én voltam a szerző élete első dedikáltatója a Könyvhéten), így nem is volt kérdés, hogy epekedve vártam a folytatást. Ami most, közel négy év után végre elkészült és hamarosan olvashatjukHeather, az Interpol ügynöke évek óta bosszúra készül a kegyetlen orosz gyilkos ellen. Logan, a profi tolvaj megváltoztatta külsejét, hogy új életet kezdhessen annak a nőnek a segítségével, akibe végzetesen beleszeret. Darren, az oknyomozó riporter eszelős igyekezettel próbál Shawn Graham, a volt tévésztár nyomára bukkanni, aki nemcsak a képernyőről vonult vissza, hanem rejtélyes módon nyomtalanul eltűnt. Sonam, az egykori pszichológusnő hazáját kényszerűségből elhagyva egy New York-i szendvicsbárban takarít, ám minden szabad percében internetkávézókban bújja a közösségi oldalakat, hogy rátaláljon egy számára fontos személyre. E négy ember sorsa között váratlanul a félelmetes Daridov testvérpár lesz a kapocs, az amerikai orosz maffia két vezetője: Anton és Alexander, akik egy pillanatig sem haboznak, ha valaki az útjukba áll. Juhász Gergely új regényében kegyetlen hajsza indul a túlélésért New York és Moszkva között. Az utolsó pillanatig kérdés, vajon ki maradhat állva a sakktáblán, és kinek virrad fel a holnap. Bár egyes szereplők már ismerősek lehetnek az Ütközés című regényből, és az új krimi olvasható annak folytatásaként is, a Nincs holnap mégis teljesen önálló, és ha lehet, még fojtogatóbban izgalmas történet a korábbinál.
21. Század Kiadó, megjelenés: április 30.