2015 nagy olvasási kihívása

Valószínűleg nem akad olyan könyvszerető ember, aki még nem szerzett volna tudomást az Amerikából indult, és több országba is begyűrűződő könyves kihívásról. A lényeg, hogy 2015-ben 50 könyvet kell elolvasni, különböző szempontok alapján. Vannak olyan kategóriák, amelyek bárki számára teljesíthetőek, hiszen elég tág körben lehet válogatni a regények közül, hogy megfeleljünk a feltételeknek, de vannak igazán izgalmas pontok is. Már az én fejemben is kezd körvonalazódni egy-két kötet (mint például a klasszikus irodalmi vagy a monogramos kihívás), de persze nagy részét még én sem tudom, melyik könyvvel fogom teljesíteni. Eleinte biztosan "csalni" is fogok, hiszen a legkönnyebb kategóriákba meg próbálom besuvasztani az éppen aktuális olvasmányomat, amelyet a kihívástól függetlenül olvastam el, de idővel, ahogy szűkül a kör, kénytelen leszek rendes szabályok szerint játszani. 

Számomra azért is érdekes ez a kihívás, mert a Várólista csökkentés során már bebizonyosodott, hogy a határidőre vagy az előre megszabott lista alapján való olvasás nem az erősségem. De ennek most mégis adok egy esélyt, mert mint mondtam, nagyon sok kategóriában szoktam alapból olvasni, így azok teljesítése elég könnyű lesz. A lista alakulását folyamatosan nyomon követhetitek, az adott ponthoz tartozó könyv kritikáját linkelni fogom. Jövő januárban pedig jön az összegzés, ahol az is kiderül, vajon sikerült-e teljesíteni a kihívást. (Ha van kedvetek, csatlakozzatok ti is, akár otthon, papíron vezetve, akár saját blogon, molyos adatlapon.)

UPDATE: Saját magam számára új szabályt vezettem be. Az ugye világos, hogy egy könyvet csak egy kategóriába lehet besorolni. Én ezt egészítettem ki annyival, hogy egy szerző mindösszesen egyszer szerepelhet a listán (kivéve a trilógia kategóriát). Ez kicsit nehezíti a dolgot, mert akad pár szerző, akinek több könyvét is el szoktam olvasni egy évben, és sokukat be lehetne illeszteni több kategóriába. Kis változtatás ez a részemről, ugyanakkor izgalmasabbá teszi a kihívást, plusz arra is rákényszerülök, hogy új szerzőket ismerjek meg. 

2015-ben elolvastam 

1. egy könyvet, ami több mint ötszáz oldal.

2. egy klasszikus romantikus könyvet.

3. egy könyvet, amiből film is készült. Eduardo Sacheri: Szemekbe zárt titkok (Teljesítve: 2015. március 18.)

4. egy könyvet, ami ebben az évben jelent meg. Georges Simenon: Maigret és a beharangozott gyilkosság (Teljesítve: 2015. február 16.)

5. egy könyvet, aminek a címében számjegyek szerepelnek. Piret Raud: Tóbiás és a 2/b. (Teljesítve: 2015. május 31.)

6. egy könyvet, aminek szerzője még nincs 30 éves. Rácz-Stefán Tibor: Fogadj el! (Teljesítve: 2015. január 18.)

7. egy könyvet, aminek szereplői nem emberek.

8. egy vicces könyvet. Jo Nesbo: A nagy aranyrablás (Teljesítve: 2015. január 4.)

9. egy könyvet, amit nő írt. Kristina Ohlsson: Lotus Blues (Teljesítve: 2015.04.24.)

10. egy misztikus vagy krimi könyvet. Håkan Nesser: Nő anyajeggyel (Teljesítve: 2015. április 5.)

11. egy könyvet, aminek címe csupán egy szóból áll. Mari Jungstedt: Észrevétlen (Teljesítve: 2015. május 27.)

12. egy novelláskötetet. John-Henri Holmberg (szerk.): Valami a tekintetében (Teljesítve 2015. január 26.)

13. egy könyvet, ami egy másik országban játszódik. Irene Adler: A katedrális árnyéka (Teljesítve: 2015. január 10.)

14. egy szépirodalmi művet.

15. egy népszerű szerző első könyvét. David Walliams: Köténycsel (Teljesítve: 2015. szeptember 28.)

16. egy könyvet, amit a kedvenc íróm írt, de eddig még nem olvastam.

17. egy könyvet, amit egy barátom ajánlott.

18. egy Pulitzer Díjas művet.

19. egy igaz történeten alapuló könyvet. Sarah Cohen-Scali: Max (Teljesítve: 2015. szeptember 20.)

20. egy könyvet az „Ezeket egyszer el kell olvasnom!” listám aljáról.

21. egy könyvet, amit édesanyám szeret.

22. egy könyvet, ami ijesztő. Josh Mallerman: Madarak a dobozban (Teljesítve: 2015. június 19.)

23. egy több mint százéves művet.

24. egy könyvet, amit csupán a borítója alapján választottam ki. Ben H. Winters: Gyilkosság világvége előtt (Teljesítve: 2015. május 3.)

25. egy könyvet, amit még az iskolában kellett volna elolvasnom.

26. egy memoárt.

27. egy könyvet, aminek egy nap alatt a végére lehet érni. Nógrádi Gábor: Láttam, mi történt! (Teljesítve: 2015. január 16.)

28. egy könyvet, aminek a címében ellentétes jelentésű szavak szerepelnek.

29. egy könyvet, ami egy olyan helyen játszódik, ahová mindig is el akartam jutni. Pacskovszky József - Pacskovszky Zsolt: Nő kutyával és holddal (Teljesítve: 2015. június 7.)

30. egy könyvet, ami abban az évben jelent meg, amikor születtem.

31. egy könyvet, amiről rossz véleményeket hallottam. Kelemen Anna: A nép szolgálatában (Teljesítve: 2015. január 30.)

32. egy trilógiát. Blake Crouch: Wayward Pines-trilógia (Wayward Pines - teljesítve: 2015. január 31.; A pokol kapujában - teljesítve: 2015. március 1.; Az utolsó város - teljesítve: 2015. március 29.)

33. gyerekkorom egy könyvét. Thomas Brezina: A Démon-háromszög rejtélye (Teljesítve: 2015. február 1.)

34. egy könyvet, amiben szerelmi háromszög van. L. Molnár Edit: A sárga kanapé 2. (Teljesítve: 2015. június 21.)

35. egy könyvet, ami a jövőben játszódik. Pék Zoltán: Feljövök érted a város alól (Teljesítve: 2015. augusztus 12.)

36. egy könyvet, ami egy gimnáziumban játszódik. Tonya Hurley: Szellemlány - Vágyakozás (Teljesítve: 2015. március 14.)

37. egy könyvet, aminek a címében szerepel egy szín.

38. egy könyvet, ami megríkatott.

39. egy varázslatos könyvet. Limpár Ildikó: Emlékek tava (Teljesítve: 2015. június 4.)

40. egy képregényt. Tiziano Sclavi: Dylan Dog 2. - Anna Never kísértete (Teljesítve: 2015. január 29.)

41. egy könyvet, aminek írójától még nem olvastam eddig semmit. Varga Bálint: Váltságdíj nélkül (Teljesítve: 2015. július 11.)

42. egy könyvet, ami az enyém, de eddig még nem olvastam el. Oliver Bowden: Árulás (Teljesítve: 2015. január 29.)

43. egy könyvet, ami a szülővárosomban játszódik.

44. egy könyvet, ami eredetileg nem az anyanyelvemen íródott. Guus Kuijer: Minden dolgok könyve (Teljesítve: 2015. február 11.)

45. egy könyvet, ami karácsonykor játszódik.

46. egy könyvet, aminek írójának monogramja megegyezik az enyémmel.

47. egy drámát.

48. egy betiltott könyvet.

49. egy könyvet, ami egy televíziós műsoron alapul vagy az készült belőle.

50. egy könyvet, amit többször elkezdtem, de sosem olvastam végig.