Magyar sci-fi siker Amerikában

2020 telén jelent meg a Valancourt kiadó gondozásában a The Valancourt Book of World Horror Stories című antológia, ami tizenkilenc országból és öt különböző kontinensről tartalmazott horror novellákat, többek közt Veres Attila Méltósággal viselt című történetét is. A kötet komoly szakmai sikert aratott, méltatta például a Shirley Jackson-díjas Nathan Ballingrud, az amerikai könyvszakma legnagyobb szaktekintélyének számító Publishers Weekly pedig csillagozott kritikát közölt róla (csillagozással jelölik meg az igazán figyelemreméltó új könyvmegjelenéseket). Rengeteg kritikában Veres Attila novelláját emelték ki az egyik legjobbként.
Ennek hatására a Valancourt kiadó úgy döntött, hogy 2022-ben önálló novelláskötetet jelentet meg Attila írásaiból. Ez lesz az első kiadványuk, ami nem antológia vagy reprint: a gyűjtemény hét történetet fog tartalmazni az Éjféli iskolák című kötetből, valamint három vadonatújat, amik magyarul is megjelennek majd a szerző következő novelláskötetében. A fordítást Karafiáth Luca végzi.
Így Veres Attila lesz az első magyar SFF szerző, aki teljes kötettel jelenik meg az USA-ban. A szerző az Odakint sötétebb című regényével debütált 2017-ben: ebben egyik napról a másikra fura idegen lények jelennek meg Magyarországon, és az országra gyakorolt hatásukról olvashatunk egy harminc évvel később játszódó történetben. Ezt követte 2018-ban az Éjféli iskolák című novelláskötete, ami a hazai weird irodalom alapkövévé vált: a tizenöt írás úgy mutatja be Magyarországot, ahogy még sosem láttuk.
Veres Attila jelenleg a következő, Volt idő munkacímű regényén és egy új novellásköteten dolgozik, ezek várhatóan 2022-ben és 2023-ban jelennek meg.
(forrás: Agave Könyvek)
Szerző: Székely Nagy György
Szerző: Guillaume Musso
Szerző: Marie-Aude Murail
Szerző: William L. Myers Jr.
Szerző: Paulo Coelho
Szerző: Fejős Éva
Szerző: Blake Crouch
Szerző: Scott Pratt
Szerző: Darren Shan
Szerző: Jodi Picoult
Szerző: Darren Shan
Szerző: Marie-Aude Murail
Szerző: Sydney Scott
Szerző: Sally Rooney
Fülszöveg: Adam Gordon végzős gimnazista Topekában, 1997-ben. Szülei egy pszichiátriai klinikán dolgoznak, amelyre az egész világról érkeznek páciensek és dolgozók. Anyja, Jane, híres író, feminista; apja, Jonathan, sikeres terapeuta, aki előtt a „kallódó fiatalok” megnyílnak. Jane számot vet abuzív apja emlékével, azzal, hogy férje szabadosan kezeli a házastársi köteléket, és ráébred, milyen nehéz felnevelni egy fiúgyereket a mérgező maszkulinitás légkörében. Adam kitűnik az iskolai vitakörben – ő lesz a vitakörök országos versenyének fő esélyese. Ráadásul a menő srácok társaságába tartozik: ha valaki gyengeséggel vádolja, nem habozik visszavágni, bár az ő fegyvere elsősorban a nyelv, a szavak, ami tud úgy fájni, mint az ököl. Néhány végzős, köztük Adam, rábírják Darren Eberheartot, ezt a magányos fiút – aki Adam tudtán kívül Adam apjának a páciense –, hogy nyilvánuljon meg a többiek előtt, ami katasztrófába torkollik.
Szerző: Sydney Scott